Október 6-án elérkezett a nap, amikor folytattam a születésnapi horgásztúrámat a hejőkeresztúri Carp & Carp tó 5-ös állásán.
Már az érkezés is igazi élmény volt – csónakkal kellett beköltözni a vízen úszó kis házba. Kiskutyám, Bukfenc, azonnal birtokba vette a házat és a stéget, szemmel láthatóan egyáltalán nem zavarta, hogy vízen vagyunk, és mindössze 25-30 négyzetméternyi mozgástere van.
Én két 3 méteres, 2 lbs Gozone behúzós bojlis bottal (egy Red és egy Silver),
Kata pedig két 3,90 méteres, 3,5 lbs Black Jack bojlis bottal kezdte meg a pecát – mindkettő a Czero Fishing Team kínálatából.
A helykeresést egy radarral felszerelt etetőhajóval végeztem. Előttünk változatos mederviszonyaival tárult fel a tó: 2,5 és 8,5 méter közötti mélységek váltották egymást, mindenhol haltartó helyekkel.
A csalik bojlira épültek – többek között banán-GLM, BBQ és barack-chili ízesítésű, 24 mm-es Lightning Ball golyókkal.
Némelyiket pop-uppal kombináltam hóemberként, máskor PVA-hálóba tettem plusz pár szemet, vagy tigrismogyorót szórtam melléjük az etetőhajóba.
A szerelékek a helyükre kerültek, a nap lenyugodott, a levegő lehűlt, mi pedig visszahúzódtunk a kis úszóházba, ahol minden kényelmünk megvolt: kétszemélyes heverő, okostévé, hűtő, mikro, főzőlap, sőt még kemping WC is szolgálta a komfortunkat.
Másfél óra elteltével megszólalt az egyik jelző – egy 12 kiló feletti amúr látogatta meg a csalinkat!
Fantasztikus kezdés volt, bizakodva tértünk nyugovóra, álmunkat azonban több kapás már nem zavarta meg.
Másnap éjjel a telihold alatt is reménykedve figyeltem a jelzőket – „Na majd most!” – de azok némán hallgattak. Vadászhold ide vagy oda.
Szerda délelőtt újragondoltam mindent: fluorocarbon előkét kötöttem, F1Thulair 4-es horoggal. Ekkor érkezett Géza, az egyik tógazda, aki javasolta, hogy próbáljam inkább a wakeboard pálya medrét, ott, ahol a sekély letörik a mélybe.
Megfogadtam a tanácsát, és két botot oda vittem, az etetőhajó GPS-ébe pedig elmentettem az új helyeket. A másik két szerelékkel maradtam a saját elképzeléseimnél.
Alkonyatkor végre mozdult a balszélső bot – megvolt az első ponty!
Bár csak 5-6 kilós volt, a fárasztás igazi kalandot hozott, főleg miután az akadóba futott. Akkor értettem meg igazán, miért kötelező a kagylóálló előtét… a zsinóron faágak és kagylók tömege lógott.
Ez a hely a túra végéig menetrendszerűen adta a halat.
Este tíz körül a „Géza-féle” hely is életre kelt: 235 méterre egy gyönyörű hal kívánta meg a csalit. Csónakba ugrottam – vagy inkább estem – és amikor megláttam a hal első fordulását, elakadt a szavam:
Margit, a tó híres KOI pontya volt a horgon!
A víz tisztasága hihetetlen – a merítés előtti pillanatokban kristálytisztán láttam a halat a mélyben, ahogy elúszik a merítőháló alá…
A fotózás és visszaengedés után boldogan tértünk nyugovóra, de csütörtök hajnalban ismét több kapás szakított meg az alvást. Kata is fogott egy szép példányt, bár bevallotta: „Az éjszaka arra való, hogy aludjunk.”
Hajnalban ismét megmozdult Margit helye – ezúttal egy kb. 18-19 kilós töves szedte össze a H-bóját, majd jókedvűen távozott.
„Hi-hi, én nyertem” – mintha ezt mondta volna.
Nem baj, szerelék vissza, és hamarosan újabb fárasztás – erős hal, komoly küzdelem, de a vízisípálya bójáján megtelepedő kagylók végül elvágták az előkét.
Csalódottan tértem vissza a stégre, de Margit nappali fotózása és visszaengedése ismét jókedvre derített.
A következő napokban a közeli púpokról és platókról rengeteg 5-7 kilós pontyot fogtunk, az éjszakák azonban már csak egy-egy halat adtak, közülük egy lépte át a 10 kilót.
Az ősz varázslatos színekkel festette meg a horizontot – egyszerűen nem tudtunk betelni a látvánnyal.
Szombaton átmentem a 6-os állásra, hogy lefotózzam a házat – a sajátunkat ugyanis Bukfenc és Kata olyan gyorsan belakták, hogy két perc után már nem volt bemutatható állapotban.
Az utolsó este különösen emlékezetes volt. A naplemente fényei közepette egymást fotóztuk, amikor sorban megszólaltak a jelzők – három kapás 40 perc alatt!
Mondtam is Katának: „Szép kis tűzijáték lesz ma éjjel!”
De ezekkel a halakkal búcsúzott tőlünk a tó szelleme – vasárnap 10-ig horgásztunk, de több kapás már nem jött.
Ez a túra igazi gondolkodós peca volt.
A tó gyönyörű, a halállomány erős, a 10 kg alatti halak is úgy küzdenek, mintha versenyen lennének.
Itt tényleg oda kell figyelni minden apró részletre – az öreg tó lakói a legkisebb hibáért is azonnal büntetnek.
Ahogy pakoltunk, Kata látta rajtam a szomorúságot – nehéz volt elszakadni a víztől.
Csak annyit mondott:
„Ne szomorkodj, holnap folytatódik a pecatúra – megyünk a következő állomásra.”
És igaza lett.
Éreztem, hogy ennek a kalandnak még közel sincs vége…
